Felhívjuk az Amerikai Egyesült Államokba utazó magyar állampolgárok figyelmét, hogy tervezett utazásuk előtt részletesen tájékozódjanak a legális tartózkodás feltételeiről és a belépés szabályairól. Az Egyesült Államok hatóságai a vonatkozó jogszabályokat az országba belépni kívánó és már ott tartózkodó valamennyi külföldi állampolgár esetében a korábbiaknál szigorúbban alkalmazzák. A tartózkodási szabályok megszegése halaszthatatlan hatályú következményekkel, valamint hosszú távú hátrányokkal jár.

Ennek elkerülése érdekében kizárólag az amerikai hatóságok által engedélyezett beutazási cél és időkeret szerint tartózkodjanak az Egyesült Államokban! Az ESTA belépési engedély legfeljebb kilencven napos tartózkodásra jogosít, míg az egyes vízumok érvényességi idejét a vízumbélyegen tüntetik fel. Azt, hogy a beutazó meddig maradhat az országban, a beléptetésnél az amerikai határvédelmi hatóság határozza meg. Fontos, hogy a beutazó ezt ellenőrizze, és feltétlenül elhagyja az országot a határidő lejárta előtt. Egyetlen nap túltartózkodás is szankciót von maga után, ami a későbbi beutazást veszélyezteti!

Ha valaki már az Egyesült Államokban tartózkodik, és a tartózkodás feltételeit – pl. túltartózkodással, vagy az eredeti célnak nem megfelelő tevékenységgel megszegte –, javasolt, hogy a súlyosabb következmények elkerülése érdekében önszántából hagyja el az országot. 

Ha az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó a hatóságok látókörébe kerül, azonnali letartóztatásra, 1-3 hónap közötti időtartamú idegenrendészeti őrizetre (fogda, vagy börtön) számíthat, majd az országból kiutasíthatják és kitoloncolhatják. Külképviseleteink ilyen esetekben segítséget nem tudnak nyújtani. A hatóságok a vagyoni és családi viszonyok rendezésére sem biztosítanak lehetőséget, a kitoloncoltat 5-10 év közötti időszakra tilthatják ki az Egyesült Államokból. Illegális munkavállalás esetén a kitiltás hosszabb időtartamú is lehet.

Kérjük, hogy az Egyesült Államokba való utazásuk előtt, vagy ott tartózkodásuk alatt a későbbi súlyos következmények elkerülése érdekében tekintsék át az Egyesült Államok nagykövetségének honlapjána beutazási és tartózkodási szabályokat.  

 

 

ESTA – ELEKTRONIKUS BEUTAZÁSI ENGEDÉLY

Biometrikus azonosító tárolására alkalmas (bordó) magánútlevéllel (e-passports) rendelkező magyar állampolgárok turista és üzleti célból vízum előzetes beszerzése nélkül utazhatnak az Amerikai Egyesült Államokba maximum 90 napos tartózkodásra. A beutazáshoz és tranzitáláshoz ugyanakkor szükség van Elektronikus Beutazási Engedélyre (ESTA), amely a esta.cbp.dhs.gov/esta hivatalos kormányzati honlapon keresztül elektronikusan igényelhető. Az üzleti célú tartózkodás szűken értelmezendő, leginkább üzleti rendezvényeken, megbeszéléseken, tárgyalásokon való részvételt takar.

Az USA-ba utazást tervező magyar állampolgárok számára ajánlott, hogy indulásuk előtt legalább 72 órával kérelmezzék a beutazási engedélyt. Az ESTA beutazási engedély nem vízum. A tapasztalatok szerint a vízummentes beutazásra vonatkozó kérelmek döntő többséget az Egyesült Államok hatóságai engedélyezik. Az utazási engedély a jóváhagyástól számított egy évig érvényes és egyszeri beutazásra jogosít, a beutazás alkalmával kizárólag turista vagy üzleti út, illetve átutazás céljából, 90 napnál nem hosszabb időre lehet beutazni az Egyesült Államokba. 

Amennyiben az ESTA beutazási engedély iránti kérelmét az online felületen elutasítják, a beutazás céljának megfelelő vízumot lehet kérelmezni az Egyesült Államok nagykövetségén. 

Amennyiben a beutazás egyéb céllal történik (pl. munkavállalás, tanulmányi-, illetve a tervezett tartózkodás a 90 napot meghaladja), a beutazáshoz vízum előzetes igénylése szükséges a budapesti amerikai nagykövetség konzuli hivatalában. Ezekben az esetekben  vízummenetesen, ESTA engedéllyel nem lehet belépni az Egyesült Államokba. 

A régi típusú (kék) útlevéllel és ideiglenes útlevéllel történő beutazás és tranzitálás továbbra is vízumköteles

Azon állampolgárok esetében, akik 2011. március 1-jén vagy az után utaztak Iránba, Irakba, Szudánba, Líbiába, Szomáliába, Jemenbe vagy Szíriába, nem elegendő az ESTA kiváltása, a beutazáshoz előzetes vízumkérelmet kell benyújtani az Amerikai Nagykövetségen.   

Figyelemmel az amerikai hatóságok döntésére, azon ESTA kérelmezők esetében, akik Magyarország államhatárain kívül születtek, a rendszer a születési hely alapján automatikusan vízumkérelem benyújtására hívja fel az elektronikus beutazási engedélyét igénylő magyar állampolgárokat.

 

Belépés a határon

A jóváhagyott beutazási engedély (ESTA), vagy a vízum nem garantálja az országba való belépést. A beutazás feltételeit a határon az amerikai hatóságok ellenőrzik, és ott adják meg a belépési engedélyt és szabják meg az engedélyezett tartózkodási időhatárt. (Szükséges bemutatni az oda-vissza útra szóló repülőjegyet, szállásfoglalást, anyagi fedezetet stb.) A hatóságok ellenőrzik az utazó szándékát (pl. illegálisan akar-e munkát vállalni, vagy a megengedettnél tovább tartózkodni), és gyanú esetén a belépést megtagadhatják, az utazót őrizetbe vehetik, majd kitoloncolhatják. Külképviseleteinknek segítségnyújtásra ilyen esetekben nincs módja. A határátkelőhelyen az amerikai hatóságok döntenek a beléptetés engedélyezéséről vagy megtagadásáról.

A határellenőrzés során a vízummentességi programmal utazóknak a tartózkodás engedélyezett utolsó napját az útlevélbe pecsételve „Admitted Until” bélyegzőn szerepelő dátum adja. A vízummentesen (ESTA engedéllyel) utazóknak így legkésőbb a pecséten szereplő napig el kell hagyniuk az Egyesült Államokat. (A pecséten szereplő dátum megtalálható az elektronikusan elérhető I94-es nyomtatványon is. Ezt a következő oldalon lehet ellenőrizni: i94.cbp.dhs.gov.)  Az ESTA esetében a tartózkodás ideje alatt a beutazó nem tud státuszt váltani, és nem nyújthat be bevándorló vízum, vagy tartózkodási engedély iránti kérelmet sem. A státuszváltoztatási lehetőség a vízumok esetében is korlátozott.  

 

          TÚLTARTÓZKODÁS KÖVETKEZMÉNYEI       

Az Egyesült Államok törvényei szerint a külföldiek belepésének engedélyezése és a tartózkodási idő megszabása kizárólag az Egyesült Államok illetékes hatóságainak hatásköre. A beutazási engedéllyel, valamint a vízumokkal (pl. tanulmányi, munkavállalói) való visszaélést a törvény minden esetben bünteti. Felmentésre, jogorvoslatra pedig ilyen esetekben nincs lehetőség. A vízummentességi program keretében (ESTA beutazási engedéllyel) vagy bármely más vízumtípussal való túltartózkodás már 1 nap esetében is hátrányokkal járhat:

  • A maximum 180 napot túltartózkodó, de önszántukból az országot elhagyó külföldi állampolgárokat 3 évre kitilthatják az Egyesült Államokból; 
  • Az egy évnél tovább túltartózkodó, de önszántukból az országot elhagyó külföldi állampolgárokat 10 évre kitilthatják az Egyesült Államokból;
  • Amennyiben a vízummentességi program keretében történik a túltartózkodás, akkor vízummentesen (ESTA engedéllyel) a továbbiakban nem utazhat az Egyesült Államokba. Ebben az esetben a budapesti amerikai nagykövetségen vízumot lehet igényelni. Ez az eljárás hosszadalmas és körülményes lehet, ill. a vízum kiadásának megtagadásával járhat! 

KIUTASÍTÁSI ELJÁRÁS - usa.gov/deportation 

A kiutasítási eljárást (kitoloncolás) az Egyesült Államok minden olyan külföldi állampolgárral szemben alkalmazhatja, akik bűncselekményt követtek el az Egyesült Államok területén, vagy akik veszélyt jelentenek a közbiztonságra, vagy akik az engedélyezett időn túl tartózkodnak az országban. Az amerikai helyi és szövetségi rendvédelmi szerveknek jogában áll a törvénytelenül (lejárt vízum, belépési engedély, túltartózkodás, illegális munkavállalás estén) az országban élőket őrizetbe venni és ellenük eljárást kezdeményezni. Ez akár 1-3 hónapos idegenrendészeti fogva tartást is jelenthet. A büntetés végrehajtási intézményben való elzárás után, a bírói döntésnek megfelelően az illegálisan tartózkodót kiutasíthatják és kitoloncolhatják. Ez a döntés az elmarasztalt személy vízumának érvénytelenítésével és az országba történő beléptetésének 5-10 évre szóló megtagadásával jár együtt. Az illegális munkavállalásért hasonló, illetve még szigorúbb szankciókat szabhat ki a bíróság.  

 

LEGÁLIS MUNKAVÁLLALÁS LEHETŐSÉGEI

Az Egyesült Államokban történő munkavállaláshoz munkavállalói vízumra van szükség. A munkavállalói vízum megszerzésének feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen érvényes amerikai munkáltatói ajánlattal. Amennyiben a magyar állampolgár az ajánlat elfogadása mellett dönt, akkor előbb a munkaadójának munkavállalási engedélyt kell részére beszereznie az USA Állampolgársági és Bevándorlási Ügyek Hivatalától (Form I-797). Ennek az engedélynek az eredeti példányával lehet munkavállalói vízumért folyamodni az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéhez. 

Felhívjuk a magyar állampolgárok szíves figyelmét, hogy az ESTA munkavállalásra nem jogosít! Hamisak és veszélyesek azok hirdetések, amelyek ESTA-val végezhető munkalehetőséget (pl. au-pair, szállodai kisegítő) kínálnak. Azok, akik ilyen ajánlatokban bízva utaztak be, több esetben kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, emberkereskedők áldozataivá váltak. Amennyiben munkát kíván vállalni az Egyesült Államokban, ahhoz munkavállalói vízumot szükséges igényelnie. 

Az Egyesült Államokban munkát vállalni szándékozók szíves figyelmét felhívjuk az USA budapesti nagykövetségének honlapján található tájékoztatóra: hu.usembassy.gov/hu/visas-hu  turista vízummal vagy ESTA engedéllyel való belépés esetén a munkavégzés szándékára utaló gyanú esetén a beléptetést megtagadhatják, ami azonnali visszafordításhoz vezethet. 2017 óta az USA valamennyi határátkelőhelyén a korábbinál is szigorúbban ellenőrzik a beutazási és tartózkodási feltételek teljesítését.