A Chicagói Szent István római katolikus templom augusztus 20-i miséjét az immáron egy éve a helyi magyar közösséget szolgáló Michael Knotek atya és az Indiana államból érkezett Skerl Alfonz atya celebrálta. A kétnyelven, magyarul és angolul vezényelt szertartás során Szent Istvánnak a Vatikánnal való szoros kapcsolatát méltatták, valamint a kereszténység terjesztéséért folytatott harcát a külső és belső ellenségekkel szemben. Az eseményen a helyi magyarság nagy számban képviseltette magát.

 

A misét követő ebéd előtt, Kovács Tamás vezető konzul a közösségnek tartott bemutatkozó beszédében kiemelte, hogy Szent István királyunk a keresztény kultúrát választotta a pogányság helyett, de az államalkotás nagy munkáját igen megnehezítette, hogy közben meg kellett küzdenie a kereszténységet elvető belső ellenséggel és a Magyarországot eltiporni akaró külső hadakkal is. Az általa kijelölt út követésének és a keresztény értékeknek a fontossága nemzedékeken keresztül segítette Magyarország fennmaradását, de az elődök kitartását sokszor próbára tette a történelem. A mostani nemzedéknek a Nyugat-Európát sújtó migráns hullám okozta terror fenyegetettség és kötelező betelepítési törekvések, valamint a Szent István hagyatékát is képező keresztény kultúra között kell hamarosan választania. A helyi magyarok visszajelzéseiből egyértelműen kiderült, hogy aktívan követik a hazai és európai eseményeket és sokan tisztában vannak Soros György és az Open Society Foundations működésével.

  

Az ebédet követően került sor a Holdviola együttes koncertjére, akiknek a zenéjében modern zenei formában, kicsit tovább gondolva elevenednek meg a gyönyörű magyar népdalok. Letisztult dalaikat az teszi érdekessé, hogy bár nélkülöznek mindenféle autentikus zenei megoldást, a népdalok mégis megőrzik természetes hangulatukat. A zenekar története során eddig közel 200 élő koncertet adott Magyarország, Erdély, Felvidék és Kárpátalja különböző területein.