2017. augusztus 12-19. között került megrendezésre a 38. ITT-OTT találkozó. A programon a Chicago-i Főkonzulátus is részt vett, állampolgársági esküt és kihelyezett konzuli napokat tartott.

A találkozóra az ország minden részéről érkeztek ezúttal is résztvevők. Volt, aki már rutinosan tért vissza Lake Hope-ra, de voltak, akik első és minden bizonnyal nem utoljára vettek részt a találkozón.

Az idei év vezérgondolata a Zene, Élet, Lélek (megemlékezés, reformáció, Kodály Zoltán, Arany János) hármasa volt. A programok szervezésében az MBK-t segítette a Kőrösi Csoma Sándor Program gyakornoka (Rácz Eszter Anna), a Koalíció Gyakornoki Program résztvevői (Gazsó Orsolya és Veres Réka), valamint az Erdélyből és Délvidékről érkező cserkészek. A hét folyamán változatos programokat (koncert, táncház, közös éneklés) szerveztek a Török Testvérek, akik 2017-es amerikai turnéjuk (2017. augusztus 10- szeptember 24.) kezdő állomásaként vettek részt az ITT-OTT-on. Juhász Zoltán kutatómérnök, népzenész, az Óbudai Népzenei Iskola és a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára szintén megtisztelte a találkozót részvételével és színvonalas előadásaival.

Balla Zsuzsanna zongoraművész és testvére, Balla Sándor a Kolozsvári Magyar Opera énekese adott koncertet Kodály Zoltán műveit feldolgozva. A Székelyfonó daljátékának A csitári hegyek alatt című dalának erejéig Balla Sándor Dr. Bencsik Zita főkonzullal énekelt duettet.

Főkonzulátusunkat Dr. Bencsik Zita, Pálmai Zsuzsanna és Czakó Viktória képviselte a találkozón. A nyitónapon, 2017. augusztus 13-án Dr. Bencsik Zita főkonzul nyitóbeszédében üdvözölte az ITT-OTT résztvevőit, felidézte a korábbi találkozókhoz fűződő emlékeit, bíztatta a szervezőket a hagyomány folytatására és egyúttal támogatásáról is biztosította őket. 

Ezt követően főkonzul asszony augusztus 20-ára készülve, az állampolgársági eskütétel alkalmából tartott ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az eskü/fogadalomtétel az az utolsó jogi feltétel, amellyel az eskü/fogadalomtevők már közjogilag is a magyar nemzet részévé válnak, ezzel is utalva az 1000 éves állam összetartó erejére. A Lake Hope-i állampolgársági eskü/fogadalomtételeknek évekre visszanyúló hagyományai vannak, így nagy öröm volt, hogy idén is négy fő vehetett rajta részt.

            

A Főkonzulátus a korábban meghirdetett program szerint 2017. augusztus 13-15. között tartott kihelyezett konzuli napot az ún. konzuli kabinban, azonban a nagy érdeklődés miatt a találkozón résztvevők számára lehetőséget biztosítottunk a szerda és csütörtöki napokon is az ügyintézésre.

Rácz Eszter Anna KCSP ösztöndíjas összefoglalója az alábbi linken olvasható. 

És mi már így várjuk a jövő évi ITT-OTT Találkozót:

 https://www.facebook.com/ittott/videos/1458532654192892/